MIÉRT SZOKJON LE?
BŐRRE GYAKOROLT HATÁSOK
A melanoma (bőrrák) nem az egyetlen, cigaretta okozta bőrre gyakorolt káros hatás. Az erős dohányosoknak
egy sor más bőrbetegség kockázatával is számolniuk kell.
A dohányzás és a bőrelváltozás közötti kapcsolatot már 1856-ban kimutatták. Ippen
és Ippen ismerték fel először, hogy az arcbőr idő előtti öregedésének fő okozója
a dohányzás. A dohányzó nők 79 %-nál mutatták ki az arcbőr elváltozását, míg ugyanez
az érték a nemdohányzó nők esetében 19 % volt. Ők vezették be a ’dohányos arc’ terminológiáját.
1969-ben Dr. Harry Daniel tanulmánya bebizonyította, hogy a 40-49 év közötti dohányosok
bőrránc intenzitása megegyezik a náluk 20 évvel idősebb nemdohányzókéval. Az is
bizonyítást nyert, hogy a napsugárzás kevesebb károsodást okoz az arcbőrön, mint
a dohányzás. Aprólékos gonddal mutatták be a dohányos arc jellegzetességeit, pl.
mélybarázdák és ráncok, sugár irányú ráncosodás a száj és a szemek körül, erősen
kiugró arccsont és időnként petyhüdt arc.
Fenske és Smith egy másik, dohányzás okozta, látható elváltozást írtak le. A cigarettát
tartó ujjakon a köröm elszíneződik, ami annyira észrevehető, hogy a dohányzás abbahagyásakor
egy markáns határvonal látszik az elszíneződött és az egészséges körömrész között.
A dohányfüst 4000 mérgező összetevője a szervezetben felszívódva kárt tehet az epidemális
szövetekben és elváltozást okozhatnak az érrendszerben.
Végezetül a füst felszívódása elváltozást okozhat a bőr mélyebb rétegeiben található
rugalmas rostokban. Ez az elváltozás határozottan erősebb, mint amit a nap okoz.
Egy másik, szinte kizárólag a dohányosokat érintő károsodást az amerikaiak csak
’lövészárok’ szájnak hívnak. Ez a fogínygyulladás egy üszkösödő, elfekélyesedő változata
(ANUG), ami fekéllyel, fájdalommal, vérzéssel és rossz lehelettel jár.
Tudta?
|
|
|
|
LESZOKÁS |
|
Ha most nincs ideje, lehetősége leszokni a dohányzásról, de ha mégis el akarja egyszer
dobni a cigarettát, tegye honlapunkat a kedvencei
közé! |
|
|
|
SEGÍTÜNK A LESZOKÁSBAN |
|
Felejtse el örökre a dohányzás, a dohány és a cigaretta szavakat! |
|
|
LESZOKÁS A DOHÁNYZÁSRÓL
A dohányzás komoly anyagi kiadással jár, a dohányzó embert gyakran kiközösítik. A dohányzás közrejátszik a különböző rákbetegségek kialakulásában. A dohányzók között gyakoriabbak a fekélybetegségek, az idült légúti betegségek. A dohányzás szív- és érrendszeri betegségeket okozhat, növeli a szívinfarktus kockázatát. A cigarettázó terhes veszélyezteti saját és gyermeke egészségét. A dohányzás rontja a látást, csökkenti a szervezet vitamin tartalmát. A dohányzás impotenciát okozhat, hátrányos a fogamzásra. A dohányzás közrejátszik a mozgásszervi betegségek, az ínygyulladás, a csontritkulás kialakulásában. Ami segít az a leszokás, leszokás, leszokás!
|
|